Novemberi hírlevél
Mindenszentekre való tekintettel november elsején a Wosinsky Mór Múzeum és kiállítóhelyei zárva tartanak, a hónap további részében azonban ismét gazdag programkínálattal várjuk
az érdeklődőket.
Folytatódik a Múzeumok Őszi Fesztiválja, ehhez kapcsolódóan november még két programot tartogat: előbb Janikovszky Évára emlékezünk, majd Szilágyi Zsófia könyvbemutatójának helyszínéül szolgál a múzeum.
November 3. a Magyar Tudomány Ünnepe. Ebből az alkalomból hagyományosan a múzeum munkatársai tartanak kutatási témáikból beszámoló előadásokat. Rendhagyó tárlatvezetésekkel is készülünk novemberben: dr. Vizi Márta nyugalmazott régész-főmuzeológus a múzeumtörténeti kiállításban, Göbölyös Márta bőr- és textiltervező iparművész Kertem virágai című tárlatán vezeti végig az érdeklődőket. A Szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus Kórust és a Faddi Boróka Ének és Néptánc Egyesület Kórusát is vendégül látjuk, amelyek tagjai Mozart-műveket adnak majd elő.
Mindemellett folytatódnak sorozataink: a Múzeumi esték, a Történelmi Filmklub és az Utószüret – Utóképek című Móser-est is.
Programok
2026. november 2. (hétfő), 16 óra
Múzeumok Őszi Fesztiválja – Janikovszky Évára emlékezünk
Rubányi Anita múzeumpedagógus, előadóművész zenével fűszerezett felolvasása a 100 éve született Janikovszky Éva A lemez két oldala című, felnőtteknek szóló művéből.
Zongorán kísér: Ocsovay Damján.
Helyszín: Babits Mihály Emlékház (Szekszárd, Babits utca 13.)
2026. november 3. (kedd), 9 órától
A Magyar Tudomány Ünnepe
Előadások
2026. november 10. (kedd), 14 óra
Történelmi filmklub: Hadik (2023)
Berlin megsarcolójaként őrzi a történelem Hadik András nevét. Az ambiciózus huszártábornok
a hétéves háború idején, 1757 októberében egyetlen lovashadosztállyal váratlanul betört a porosz fővárosba.
Helyszín: WMM, könyvtárterem
2026. november 12. (csütörtök), 15.30
Tárlatvezetés
Múzeum 130. Ami még kimaradt – dr. Vizi Márta tárlatvezetése a múzeumtörténeti kiállításban.
A részvétel ingyenes.
Helyszín: Wosinsky Mór Múzeum
2026. november 13. (péntek), 16 óra
Múzeumok Őszi Fesztiválja – Szilágyi Zsófia Iskolatáska című könyvének bemutatója
Az irodalomtörténész szerzőt gyermekévei Szekszárdhoz kötik, hiszen édesapja, dr. Szilágyi Miklós
a megyei múzeum igazgatója volt. Szilágyi Zsófia könyvében saját tanári és irodalmi élményein keresztül mutatja meg, hogyan lehet az irodalomhoz humorral, önreflexióval és közvetlenséggel közelíteni. Egy olyan olvasmánylistát kínál, amely valódi irodalmi „iskolatáskaként” szolgál.
A szerzővel Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélget.
Helyszín: WMM, könyvtárterem
2026. november 18. (szerda), 16.30
Utószüret – Utóképek 3.: Illyés Gyula arcai és harcai
Megemlékező beszélgetés dr. N. Horváth Béla irodalomtörténész és Móser Zoltán, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, esszéíró, az MMA rendes tagjának részvételével.
2026. november 19. (csütörtök), 16 óra
Interaktív Mozart-emlékest
A 270 éve született és 235 éve elhunyt Wolfgang Amadeus Mozartra emlékezünk a szekszárdi
Liszt Ferenc Pedagógus Kórus és a Faddi Boróka Ének és Néptánc Egyesület Kórusának közreműködésével. A kórusokat Ágoston Mária vezeti.
Helyszín: WMM, könyvtárterem
2026. november 23. (hétfő), 14 óra
Rendhagyó tárlatvezetés
Göbölyös Márta, Ferenczy Noémi-díjas bőr- és textiltervező iparművész tart tárlatvezetést
Kertem virágai című kiállításában. A részvétel ingyenes.
Helyszín: Wosinsky Mór Múzeum
2026. november 24. (kedd), 14 óra
Történelmi filmklub: Napóleon (2023)
Ridley Scott rendezése Bonaparte Napóleon emelkedését és bukását mutatja be. A film bővelkedik nagy csatajelenetekben, és a császár feleségével, Joséphine-nel való viharos kapcsolatára is kitért.
Helyszín: WMM, könyvtárterem
2026. november 25. (szerda), 16.30
Múzeumi Esték. VezérFonal – Híres hadvezérek Magyarországon: Magyarok keresztes hadjárata: II. András útja a Szentföldön – Major Balázs előadása.
Helyszín: WMM, könyvtárterem
2026. november 26. (csütörtök), 16 óra
Babits Mihály emléknap
Koszorúzás a költő szülőházának udvarán, majd dr. Visy Beatrix irodalomtörténész tart előadást Ablaknégyszög - látvány és táj Babits lírájában az 1920-as években címmel.
Helyszín: Babits Mihály Emlékház (Szekszárd, Babits utca 13.)










